Kicsit OFF téma, a fejlesztő eszközöket tekintve, de meg kell osztanom, hogy hogyan motiválom magam, hátha más is küzd nem csak én. Be kell vallanom sok motivációra van szükségem, hogy lelkesen kezdjem a tanévet (szerintem nem csak én vagyok ezzel így…). Azért jó lenne meghosszabbítani még egy hónappal a nyarat, könnyű a jóhoz hozzászokni 🙂 Én igyekeztem minél több időt tölteni a családommal, barátaimmal, hogy sok élménnyel, az érzelmi raktárakat feltöltve induljak neki a szeptembernek.
A ráhangolódás nálam, többek között, a különböző eszközök beszerzésénél kezdődik. Lássuk!

1. Az első és legfontosabb: a határidőnapló! Enélkül nem kezdődhet a tanév! Tavaly próbálkoztam a telefonos naptárral, de nem jött be. Rájöttem, hogy szükségem van a kézzelfogható, jelölgethető határidőnaplóra, egyszerűen így jobban átlátom a dolgaimat, jobban tudok tervezni.
2. Színes tollak és jelölő cetlik, hogy a szép naptárba színkódokkal jelölhessem a teendőimet.
3. Új tolltartó (az előző már lassan 10 éves volt, így ideje volt lecserélni).
4. Hőtartó termosz, a reggeli életmentő kávék (esetleg teák) szállítója.
5. Ételtartó dobozok. A régiek kissé elhasználódtak és mivel az étkezéseket szeretem a magam által főzött ételekkel megoldani (egyrészt egészségesebb, másrészt gazdaságosabb), ezért mindig magammal viszem a fél hűtőt 😀
6. Egy új táska, mert nem indulhat a tanév egy új, csinos válltáska nélkül! Talán ennél nagyobb motivációja nincs is egy nőnek 😉

7. Új társasjáték, amelyről az előző posztomban olvashattatok.
8. Kulacs, mert kiszáradnak a hangszalagjaim 🙂 nagyon sok fajtát kipróbáltam, kerestem a megfelelőt, most eBay-ről rendeltem egyet, remélem ez végre jó lesz!
9. REND, bár ezt nem kellett beszereznem, de ahhoz, hogy jól induljon a tanév rengeteget szelektáltam és rendszereztem.
10. Célok megfogalmazása és aztán betartása – na ez már nehezebben megy….

    +1. És ami kell egy logopédiai terápiához: ropi, zizi, szívószálak, ragasztó, matricák/nyomdák.

    Jó munkát! Hajrá!!! 🙂

    Fejleszt(Ő)