Sokszor halljuk, hogy a kettő összefügg. De hogyan?
Alapvetően ugye sok szülő tapasztalja, hogy ki kell vinnie a gyereket a játszótérre, hogy „levezesse az energiáit”. Bizony a mozgásos tevékenységek segítik a gyerkőcöt a nyugodt alvásban, a stressz levezetésben, a kognitív képességek fejlődésében. Támogatják a memória, a figyelem fejlődését. Magyarul mindenre hatással van, így a beszédre is.
Hogy függ össze a motoros aktivitás és a kommunikáció?
Röviden a vesztibuláris rendszer a válasz. Ez a rendszer minden alkalommal aktiválódik, amikor mozgásos (fizikai) tevékenységet végzünk, az egyensúlyi rendszerrel is kapcsolatban áll, valamint együttműködik a hallórendszerrel is.
Így, ha például itt a bemeneti feldolgozásban van elmaradás, akkor késhet a beszéd is. Mivel a vesztibuláris rendszer a motoros tervezésben vesz részt, ami pedig szükséges a beszédhez is.
Gondoljunk csak bele! A beszédhez számos izmunk mozgatása és koordinációja kell. Ha nem tudja feldolgozni és kivitelezni megfelelően az idegrendszer az információkat, akkor ez például egy artikulációs zavarban is megnyilvánulhat.
Ahogy említettem a hallással is összefügg a beszéd. Ez ugyancsak egy összetett folyamat, mert nem csak meg kell hallania az embernek az információkat, hanem beazonosítania az irányát, fel kell dolgoznia, ezáltal meg kell válaszolni a kérdéseket, utasításokat kell követni. Ha ebben következik be zavar ez mind tévesen vagy nem történik meg.
Mostmár látjuk, hogy miért történik a beszéd fejlesztése (főként pici korban) mozgáson keresztül.
Hozok néhány példát, hogy hogyan fejleszthető egyszerűen!
Mozgásos mondókák:
a beszéd-mozgás összerendezésre, memóriára, figyelemre, szerialitásra, szókincsre, ritmusra és még sorolhatnám mi mindenre hat fejlesztőleg.
Hej, Gyula, Gyula, Gyula (térdünket ütögetjük a tenyerünkkel)
szól a duda, duda, duda (pocakunkat ütögetjük)
Pest, Buda, Buda, Buda (két öklünket ütögetjük össze)
pattogatott kukorica (ujjainkkal a fejünk búbját koppintgatjuk)
Dombon állt egy házikó, (két tenyerünkből háztetőt formázunk)
házikóban ládikó. (tenyerükkel “lerajzoljuk” a ládikó tetejét, majd oldalát)
Ládikón egy kerek tálca, (kört rajzolunk)
a tálcán meg öt pogácsa. (ötöt mutatunk egyik tenyerünkkel)
Arra járt egy egérke, (kis füleket mutatunk a mutatóujjunkkal)
mind megette ebédre (megsimítjuk a hasunkat).
Akadálypályák:
Mi sem egyszerűbb, mint otthoni eszközökből egy akadálypályát létrehozni. Emlékszem, amikor a keresztgyerekeimnek feltekertem a szőnyeget, amin egyensúlyozva kellett átmenni. Kanapéra másztak és közben a lámpára is figyelni kellett. A legemlékezetesebb délutánunk volt 😊
Nem kell nagy dolgokra gondolni: székek, párnák, szőnyeg, dobozok, könyvek, asztal vagy menjetek ki a kertbe rengeteg minden lehet jó eszköz, amit megkerülhetnek, átmászhatnak rajta, átbujhatnak alatt stb.. Tényleg csak a képzelet szab határt az akadálypályának.
Mutasd meg, segítsd, adj utasításokat a feladatok elvégzésére. Ha az utóbbiak is mennek, jöhetnek hozzájuk a mondókák is (tudod: mozgás-beszéd összerendezés).
A körjátékok…
…akárcsak a mozgásos mondókák – többek között – a mozgás-beszéd integrációját segítik, úgy a körjátékok is. Nagyszerű lehetőséget ad az utánzásra (ami ugye alapvető készség a beszédfejlődésben), ráadásul kortársakkal együtt játszva, motiváló, példamutató hatása is van.
Ez csak néhány ötlet. Jöhetnek a saját tippek is 🙂
Julcsi
A blogcikk forrása: https://speechandlanguageathome.com/blog/how-to-promote-speech-and-language-development-with-easy-movement-activities