Nagyon szeretem felhasználni az alap eszközöket különböző módokon. Tegnap elővettem a Beszédlottó-t, pontosabban belőle a szókártyákat, és azzal gyakoroltunk az egyik kis tanítványommal. Kezdetben (miután húzott egy kártyát és felolvasta, ami rajta volt) útvonalat kellett készítenie az asztalon, majd a bábukkal arra a szóra lépnie, amelyik nevét mondtam. Lássuk hogyan? csak magánhangzót mondtam a szóból …
ábécé
Ezt csináltuk a héten #12
Az elmúlt héten sok mindent csináltunk: Szerialitás fejlesztése téli témakörben. A gyerkőcnek előbb fel kellett ismernie a szabályt, majd kikeresni a képeket és folytatni a sorozatot. A korábban már közzétett betűösszekötő feladatlapot is megcsináltuk. A lap aljára le is kellett írni a megfelelő sorrendet. Grafomotoros fejlesztésen erősítettük a kézfejet csipeszeléssel, majd fekvőegyenest pecsételtünk. Fonológiai tudatosság …
Jövő hétre készülve…
…hoztam néhány ábécés betűösszekötőt. Idén több tanítványomnak is nehézséget okoz az ábécé. A sorrend tudatosítására először a sportpoharakat szoktam használni, ekkor A-ZS-ig sorban kell elmondani a betűket, úgy hogy közben adott szabály szerint kell egymásra rakni a poharakat.Amikor ez már megy jöhetnek a betűk össze-vissza, ez esetben össze kell kötni őket a megfelelő sorrendben: Valamint …