Megjelenítés: 1 -2 / 2 eredmények
ábécé alsósok auditív figyelem beszédészlelés betű ezt csináltuk a héten fonológiai tudatosság olvasás szemfixáció vizuális figyelem

Amikor abból „főzünk”, ami van

Nagyon szeretem felhasználni az alap eszközöket különböző módokon. Tegnap elővettem a Beszédlottó-t, pontosabban belőle a szókártyákat, és azzal gyakoroltunk az egyik kis tanítványommal. Kezdetben (miután húzott egy kártyát és felolvasta, ami rajta volt) útvonalat kellett készítenie az asztalon, majd a bábukkal arra a szóra lépnie, amelyik nevét mondtam. Lássuk hogyan? csak magánhangzót mondtam a szóból …

Fejlesztés

Ezt csináltuk a héten #13

A szokásos MiniLÜK. Most éppen a téri tájékozódás fejlesztéséhez használtuk. Sportpoharakkal is a téri helyzet észlelést és abban való tájékozódást fejlesztettem, illetve a finommotorikát. A Pepcoban találtam kis figurákat, amik végei tapadnak (régebben a Lidl-ben is kaphatóak voltak hasonló figurák). Ezek előbb felkerültek a poharas várra, majd pl. a K hang lokalizálásánál, beszédértés fejlesztéséhez használtuk. …