Milyen alapfogalmakat szükséges tudniuk a gyermekeknek, amelyek egész életükben elkísérik őket?

Vannak olyan alapfogalmi kategóriák, amelyek kulcsfontosságúak. Ezek a következők:

  • mennyiségi
  • téri
  • idői
  • minőségi

Az ezekbe tartozó fogalmak – ahogy nőnek, fejlődnek a gyerekek – bővülnek, de a kategóriák maradnak. Tanulmányok bizonyítják, hogy ezek az alapfogalmak a tanulmányi eredményt is befolyásolják (például a matematikában). Vagy kisebb korban, ha nem ért egy bizonyos fogalmat az ovis, akkor nagyon könnyen lemaradhat a tevékenységben.

Lássuk, hogy melyek is ezek az alapkategóriák és mely fogalmak tartoznak bele:

Téri fogalmak

Ide tartoznak azok a szavak, melyek irányt, helyet jelölnek. Például a tetején, benne. A névutók produkciója 4-7 éves korban fejlődik párhuzamosan, ahogy a gyermek kognitív képességei fejlődnek.

Ide tartoznak: alatt, fölött, mellett, stb. és az irányhármasságnak megfelelő változatuk.

Időbeli fogalmak

Az időbeli fogalmak lassan és nem mindenkinél zökkenőmentesen alakulnak ki. Talán azért is, mert ez a legelvontabb. Míg az előtte, utána, később fogalmak megértése és produkciója hamarabb alakulnak ki, addig a naptári szavak: tegnap, holnap, a hét napjainak, a hónapok nevei később.

Mennyiségi fogalmak

Ebbe a kategóriába tartozik pl. az egy fogalma, ami a leghamarabb alakul ki. Később az általános mennyiségek (sok, több, kevés), a relációs mennyiségek (több, kevesebb) majd a számfogalmakat (tizenegy, huszonhárom) sajátítják el.

Minőségi fogalmak

A minőségi fogalmak gyakorlatilag a dolgok tulajdonságait írják le: méret, textúra, szín, alak stb. A korai szavak egyszerűek (kicsi, nagy), alapszínek (kék, piros, zöld, sárga), érzelmek (vidám, szomorú), majd egyre árnyaltabb szavakat sajátítanak el a gyermekek (óriás, apró, lila, narancssárga).

Ezen alapfogalmak tanítása a legegyszerűbben a hétköznapi helyzetekben történhet. Ehhez ötleteket a következő bejegyzésben hozok 🙂

A bejegyzés forrása: https://speechandlanguageathome.com/blog/make-basic-concepts-fun-with-these-simple-activities