A domináns, illetve preferált kéz kifejezések arra utalnak, hogy begyakorlott feladatokra a személy következetesen mindig ugyanazt a kezét használja.
Miért is fontos a kialakult dominancia?

Képtalálat a következőre: „agyfélteke feladatai”

Agyunk két féltekéből áll, amelyek különböző feladatokra szakosodtak. Adott fizikai és mentális feladatokhoz azonban együtt kell működniük. Testünk mozgatásakor az agyféltekék keresztezve működnek, vagyis ha a jobb oldalunk mozgatásáért a bal agyfélteke felelős, a bal oldalunk esetében pedig a jobb agyfélteke. Ha egy feladat elvégzéséhez következetesen és pontosan, mindig ugyanazt a kezünket használjuk, (például rajzoláskor a ceruzafogásnál, evésnél az evőeszköz fogásánál) arra utal, hogy az egyik agyféltekénk specializálódott, lateralizálódott egy adott funkcióra.
Azoknak a gyermekeknek, akiknek nem alakult ki ilyen fajta specializáció, nehézséget jelenthetnek az olyan automatikus, begyakorolt mozgásos, finommotorikus feladatok, mint például az ollóval való vágás vagy az írás.
Miután egy mozgásforma begyakorolt lesz, nincs szükség a nagyon fókuszált figyelemre, így bizonyos agyi területek felszabadulnak és más kognitív feladatok végrehajtására lesznek képesek. Azt hiszem ez a legfontosabb mondat, tehát mégegyszer: minél automatizáltabb egy feladat annál inkább felszabadul az agy más kognitív feladatokhoz.

Kapcsolódó kép
kép forrása

Vegyünk egy példát: amikor a gyermek írni tanul még rendkívül nagy koncentrációt igényel a feladat. A betűk formázása, hogy mit kell írni, meddig kell húzni, stb. nagy figyelemmel jár. Egyre jobban begyakorolva kevésbé szükséges már arra figyelni, hogy milyen a formája az adott betűnek vagy hogyan kell összekötni őket. Az automatizálódott írás által egyre hatékonyabban válik képessé az írás közbeni gondolkodásra, illetve más feladatokra való fókuszálásra.
De mi a helyzet a nem domiáns kézzel?
Nem szabad elfelejtkeznünk, illetve kevesebb fontosságot tulajdonítanunk a nem domináns kéznek. A domináns kéz sokkal precízebb és hatékonyabb módon képes mozogni, ha a nem domináns kéznek is jól koordinált mozgása van. A két kéz összehangolt mozgása által válunk képessé például a pontos vágásra (míg egyik kezünkkel az ollót használjuk, a másikkal a papírt forgatjuk a megfelelő irányba). Vegyük a vonalzó használatot, vagy főzést, a keverés során, illetve mindkét esetben a másik kezünk a stabilizálást szolgálja.

Képtalálat a következőre: „gyerek papírvágás”

Összefoglalva mindkét kezünkre nagy szükség van 🙂 az egyik a precízebb, míg a másik kiegészítő feladatokra, segítségnyújtásra szakosodott. Ez az összehangolt mozgás és a bonyolultabb tevékenységek elvégzése csak egy kialakult domimancia által lehetséges!
Fontos, hogy tudjátok, hogy a kézdominancia 2-4 éves korban kezd el kialakulni és 5-6 éves korra szilárdul meg.
A bejegyzés alapjául ez a poszt szolgált.

Fejleszt(Ő)